Tartalomtervező Workshop

A rendszeres, megfelelő színvonalú tartalom előállítása nem kis munka. Főleg, ha több felület is kezelsz egyszerre.

Ha nem akarsz a szükségesnél több pénzt elkölteni hirdetésekre, a második legegyszerűbb dolog, amivel kitűnhetsz a tömegből, ha különböző tartalmakat gyártasz. Posztok a közösségi médiába, hírlevelek, blogbejegyzések… csak hogy a leggyakoribb fajtákat említsük.

A tartalomkészítés 3 fő akadálya

A tartalomgyártás fontosságát éppen ezért aligha kell bemutatni. Ugyanakkor a megvalósítás során a legtöbben akadályokba ütköznek:

1. Ötlethiány

A “miről írjak?” probléma valós és gyakran nyomasztó. Szokták “üres papír”-szindrómának is nevezni, és még a rutinosabb, egyébként sok tartalmat készítő embereket is utolérheti. Az érzés, hogy itt és most alkotni KELL, jó eséllyel még azt a kevés kreatív szikrát is kioltja, ami azelőtt benned volt, hogy leültél az asztalodhoz írni.

2. Időhiány

A napi feladatok gyakran bedarálják az embert, főleg, ha esetleg egyedül, egyéb munka és/vagy család mellett próbálja a vállalkozását navigálni. A sürgős és azonnal megoldandó tennivalók könnyen háttérbe szoríthatják a szövegírást, videó készítést vagy fotózást, hiszen egy elmaradt poszt nem a világ vége. Aztán, amikor nagy nehezen mégis szakítasz rá fél órát, és előkerül a feladat, életbe lép az előző pontban már említett ötlethiány…

3. Tervezés hiánya

Igazából ez az előbbi kettő gyökere. Ha nem tervezel, akkor sokkal nagyobb eséllyel fogsz szenvedni az ötlet- és/vagy időhiánytól, mint azok, akik rászánják az időt az előre gondolkodásra és az előkészítésre. Érdekes dolog ez…

A tartalomtervezés előnyei

Az előre tervezésnek hihetlenül nagy ereje van:

– könnyebb biztosítani a célközönség számára megfelelő színvonalú tartalmakat

– kisebb az esélye a tartalomgyártós feladatokkal való elúszásnak, hiszen nem azon kell gondolkodni, mi legyen a következő lépés, mert kéznél van a lista, ami tartalmazza a következő időszak feladatait

– nincs ötlethiány, és az “üres papír”-szindróma is kevesebbszer jelenik meg

– biztosítja a rendszerességet, nincsenek posztcunamik, melyeket mély hallgatások követnek, ezt pedig értékeli az Instagram algoritmusa

– a tudat, hogy a dolgok megfelelően elő vannak készítve, igazán megnyugtató

A Tartalomtervező Workshop

Hogyan segít ezen a Tartalomtervező Workshop?

A Tartalomtervező Workshopon két óra alatt megtervezheted az összes tartalmadat a következő hónapra! Nincs több kapkodás, nincs több céltalan monitor bámulás, miközben azon pörög az agyad, hogy “Mégis mi a fenéről posztoljak???”

Ha problémáid vannak a következetes tartalomgyártással, ez a workshop neked való. Bármi legyen is az akadály: akár az ötletek hiánya, akár a túl sok egyéb feladat, akár az, hogy nincs gyakorlatod a tervezésben, ezen a workshopon túllendülhetsz rajta.

Erre számíts a workshopon

– Professzionális segítséget és rengeteg inspirációt kapsz ahhoz, hogy a workshop végén egy hónapnyi tartalom tervével távozz.

– A workshopon megismert rendszer segítségével az összes általad használt felülere megtervezheted a tartalmaidat.

– Interaktív workshop: itt nem csak egy előadást hallgatsz meg, hanem bátran kérdezhetsz, és elakadás esetén segítséget kapsz.

Ne maradj le erről a lehetőségről! Jelentkezz a workshopra ezen a linken keresztül! Tartalomtervező workshopot idén csak október 26-án és november 29-én tartunk.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.