Mióta az Instagram Sztorik 2016 augusztusában megjelentek az alkalmazásban, töretlen népszerűségnek örvendenek. És természetesen, ahogy az Insta egész felületén, itt is folyamatosak a fejlesztések, tesztelések és módosítások. Az utóbbi egy évben a Sztorik kinézetét viszonylag keveset piszkálták a fejlesztők, de érkezett két új és egy módosított matrica, melyek mindegyike remek lehetőségeket tartogat a vállalkozások számára.
Link matrica
A Link matrica talán az egyik legjobban várt újdonság, amit már nagyon régóta kértek a felhasználók.
Korábban ugyanis csak azok tudtak linket betenni a Történetekbe, akik legalább 10.000 követővel rendelkeztek, vagy fizettek az Instagramnak (hirdetés). Ez a magyar vállalkozásokat különösen fájdalmasan érintette, hiszen viszonylag kevesen tudták elérni ezt a bűvös számot. (Külföldön ez kevésbé volt kritikus, mivel eleve nagyobb a célpiac.)
A Link matricával azonban mindez egy csapásra megváltozott: az Insta ugyanis minden felhasználó számára bevezette ezt a matricát, korlátozás nélkül! Vagyis most már csak arra kell figyelni, hogy okosan használjuk a lehetőségeinket!
A Link matricáról az alábbiakat érdemes tudni:
– Ahogy a többi matrica, ez is a Sztori matricák felületéről érhető el.
– A link tetszőleges helyre vezethet, de magán az Instagram matricán csak a fő domaint jeleníti meg (bár kattintás esetén megmutatja a teljes linket).
– A matrica színe korlátozott számban módosítható, ehhez a Sztorin elhelyezés után a matricára kell koppintani (hasonlóan a @megjelölés és a #keresőcímke matricákhoz).
– A matrica bevezetése után az Instagram viszonylag rövid időn belül kihozta a frissítést is hozzá, így most már lehetőség van egyedi szöveget megadni a matrica feliratának.
– Sztorinként csak egy Link matrica használható, de más matricákkal szabadon kombinálható egy Sztorin belül.
Miért érdemes beépíteni a stratégiádba?
1. Mivel a Link matrica a Story eszköztár része, organikusan beépíthető a Történetekbe, és nem szükséges “kivezetni” a felhasználókat a Sztorikból (nem igényel tőlük plusz kattintást), így könnyebb elérni a kattintást.
2. Egy matrica a Sztoriban mindig feltűnő dolog. A felhasználók ismerik a matricák működési mechanizmusát, tudják, hogy kattinthatnak rájuk, vagyis ez szintén növeli a kattintási hajlandóságot.
3. Mivel tetszőleges linket adhatsz meg, a céljaidnak megfelelően bárhová odavezetheted a felhasználókat. Pontosan oda fognak kilyukadni, ahova te irányítod őket: legyen az termék, landing oldal vagy az új blogbejegyzésed.
Saját/Add yours matrica
A Saját matrica a másik újdonság, ami megjelent a Sztorik felületén. Ez a matrica remek közösségi eszköz, amivel “Sztori láncok” készítését inspirálhatjuk, illetve aminek a segítségével bekapcsolódhatunk mások által indított láncokba. Mégis kevés magyar vállalkozás használja aktívan és tervszerűen, pedig sokféle ötlettel kombinálható.
Hogyan működik?
A dolog lényege, hogy valaki elindítja a láncot ennek a matricának a segítségével. A többi felhasználó aztán a matricára koppintva csatlakozik a lánchoz, és elkészíti a saját Sztoriját a lánc elindítójának az utasításai szerint. Mindebben pedig az a legcsodálatosabb, hogy a matrica nem csak a lánchoz való kapcsolódást teszi lehetővé, hanem azt is, hogy az összes résztvevő Történetét megnézzük.
Vagyis egy-egy jól kitalált lánccal sok felhasználót bevonhatunk, a láncokhoz való csatlakozással pedig a Sztorinkon keresztül forgalmat terelhetünk a profilunkra. De akár indítjuk, akár csak részt veszünk egy ilyen láncban, jó eséllyel az átlagosnál nagyobb figyelmet kapunk majd.
Miért érdemes beépíteni a stratégiádba?
1. Egy jó ötlet segítségével megmozgathatod a követőidet, és olyan emberek szeme elé is bekerülhetsz, akikhez máskülönben csak sokkal bonyolultabb módon, az algoritmus szűrőin keresztül, esetleg csak hirdetések útján juthatnál el.
2. Ha mások által indított lánchoz csatlakozol, megmutathatod az értékrendedet, betekintést engedhetsz a működésedbe, vagy kiállhatsz egy jó ügy mellett. Vagyis élvezetesen és könnyedén építheted a brandedet, és növelheted a követőid elköteleződését a vállalkozásodhoz.
Szavazás matrica
A Szavazás matrica nem új, de most módosítottak mind a kinézetén, mind a működési mechanizmusán. Arról, hogy ezek a változtatások mennyire sikerültek jól, megoszlanak a vélemények, de az biztos, hogy jelenleg ezzel kell dolgoznunk. Lássuk tehát, mit érdemes tudni erről a módosított matricáról!
Ami maradt:
– A felhasználók továbbra is a Story készítője által megadott lehetőségek közül választhatnak.
– Szavazás után a matrica megmutatja a válaszok százalékos arányát.
– A szavazás eredményét egy következő Sztoriban meg tudod osztani.
Ami módosult:
– A matrica kinézete: Eddig egy színes, fent kérdés, lent egymás mellett két válasz típusú matricával dolgoztunk. A módosított verzió sokkal jobban hasonlít a Kérdéssor matricára: a matrica tetején helyezkedik el a kérdés, alatta pedig sorokban a válaszok.
– A válaszok száma: Eddig két válaszra lehetett szavazni, most már akár 4 lehetőséget is megadhatunk.
– A matrica színe korlátozott számban, előre megadott színekben változtatható.
– A módosított matricán most már hosszabb válaszok is elférnek, nem csak néhány karakternyi helyünk van.
Hogyan építsd be a vállalkozásod stratégiájába az új szavazás matricát?
Az új matrica tartalmilag éppúgy használható, mint az elődje, sőt, most a maximális 4 válasszal a lehetőségek is kibővültek.
Az elrendezés szempontjából azonban új kreatív készségekhez kell folyamodnunk, mivel ezzel a matricával már nem megoldható, hogy például egy középen elválasztott képre helyezzük a matricát, és a kép egyik vagy másik felére lehet szavazni. Ugyanakkor még most is tökéletesen működik, hogy a kép részeit beszámozzuk vagy ellátjuk betűjelekkel, és a Szavazás matrica válaszaiba ezeket a számokat/betűket adjuk meg.
Az mindenképp előrelépés, hogy most már nem kell a Kérdéssor matricába beleerőltetni a 2+ válaszlehetőséget (ami egyébként egy kényszermegoldás volt).