A jelenleg zajló digitális korszakban az online szféra folyamatosan fejlődik. Ennek köszönhetően könnyen előfordulhat, hogy a jelen kor munkavállalója olyan feladatot lát el, aminek a létezéséről néhány évvel ezelőtt még nem is tudunk. Természetesen az online munkának is megvannak a maga kihívásai, ugyanakkor soha eddig nem tapasztalt, gyakorlatilag végtelen mennyiségű lehetőség áll nyitva előttünk, ha munkáról van szó.
Az online munka előnyei
Egyre többen döntenek úgy, hogy a korábbi, helyhez és időhöz kötött munkájukat feladják valami jóval szabadabb és izgalmasabb pozícióért cserébe. Szerencsések, akik most gondolkoznak a váltáson, hiszen egyre több olyan szakma létezik, amelyet könnyen elvégezhetünk online, akár otthonról is. Ez számos előnnyel jár, az életmód jóval kötetlenebb, a beosztás rugalmas és egyére szabható. A munkát vállalkozóként vagy szabadúszóként pedig gyakorlatilag bárhonnan elvégezhetjük, legyen az az otthoni dolgozószobánk vagy a világ egy teljesen másik pontja.
Jövedelmező karrierlehetőségek online
Weboldal fejlesztő
Az internetes jelenlét gyakorlatilag bármilyen ma működő cég vagy vállalkozás számára elengedhetetlen. Ez az első és legalapvetőbb platform a célközönség elérésére. Éppen ezért igen keresett szakma a weboldal fejlesztő. A munka során fontos, hogy képesek legyünk a megrendelő elképzelésit a valóságban megformálni és „kézzel foghatóvá tenni”. Megfelelő tapasztalat és egy jó kapcsolati háló sok évre biztosíthatja számunkra a fix megélhetést.
Marketing automatizálási szakértő
Az utóbbi időszakban a hírlevelekre ismét nagy figyelem hárul, olyannyira, hogy kiemelt felületté váltak az online marketingben. A jó e-mail marketing elengedhetetlen egy vállalkozás számára, ám aki már egyszer belefogott egy ilyen levél készítésébe, az tudja, hogy bizony nem kevés munkát és időt igényel. Tanulással és gyakorlással azonban automatizálhatod a marketing kampányokat és ezt az igen értékes szolgáltatást eladhatod különböző cégeknek is. (Bővítsd szolgáltatásodat!)
Jól hangzik, ugye? Fejlődnél? Akkor végezd el E-mail marketing tanfolyamunkat!
SEO szakértő
A mai korban weboldallal minden valamire való vállalatnak rendelkeznie kell. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a cégek sokat áldoznak a megfelelő honlap elkészítésére, azonban a SEO szempontokat nem veszik figyelembe. Pedig jó SEO nélkül nem sokat ér az egész. Ez az egyik leghatékonyabb online marketing eszköz, hiszen a megfelelő keresőoptimalizálás mindennek a kulcsa. Éppen ezért igen nagy rá a kereslet, így SEO szakértőként biztos, hogy özönleni fognak a megkeresések.
Virtuális asszisztens
A virtuális asszisztensi szakma viszonylag új, ám úgy tűnik, egyre növekszik iránta a kereslet. A különböző cégek elkezdték felismerni, hogy milyen előnye van számukra, ha virtuális asszisztenst alkalmaznak. Többek között nem kell alkalmazottat fizetniük, viszont mégis van, aki ellátja az adminisztratív teendőket és egyéb a szervezési feladatokat online. A szakmában dolgozók többsége órabérben dolgozik, több ügyfélnek, más-más munkafolyamatot végeznek.
Szövegíró
Talán elsőre nem is gondolnád, hogy szabadúszó szövegírókra mekkora kereslet van. Ez tipikusan az a munkakör, amit az ember nem egy cég alkalmazottjaként végez, tökéletesen megoldható online is. Egy szövegíró megrendelésre készít adott témában például blogcikkeket, posztokat ír vagy teljes weboldalak, langing page-ek szövegét találja ki. Igazán szabad és kreatív munkakör, változatos feladatokkal.